Alkalmazkodás

2010.12.31. 13:28

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az urbanizációval összefüggésben egyre nagyobb számú viselkedési alkalmazkodásra derült fény. Sok madárfaj esetében kimutatták például, hogy a városi állományok egyedei gyorsan adaptálódnak a számukra potenciálisan veszélyt jelentő emberek közelségéhez.

A városi rigók, verebek, szarkák jóval kisebb távolságra bevárják az embereket, mint a vidéki fajtársaik, amelyek ritkábban találkoznak környezetükben emberekkel.

A városban egyik napról a másikra új tápláléktípusok jelenhetnek meg a szállítási, csomagolási vagy szemétkezelési szokások megváltozásával, vagy éppen a parkok gondozási módszereinek átalakulásával. Egy városlakó állat számára tehát előnyt jelent, ha gyorsan ki tudja aknázni ezeket a felbukkanó lehetőségeket, ami esetenként csak akkor lehetséges, ha képes korábban nem használt viselkedési módok, például új táplálkozási technikák „innovációjára”.

Kísérletben a városi verebek következetesen sikeresebbek voltak, mint a vidéki madarak: gyakrabban oldották meg a feladatot, gyorsabban nyitották ki az etetőket, és így átlagosan hamarabb jutottak táplálékhoz. A kísérlet megerősítette, hogy a változatos városi környezet, egyfajta urbanizációs gradiens mentén, kedvez az itt élő állatok innovatív tulajdonságainak.

Elképzelhető, hogy a városi egyedek tanulás révén tesznek szert azokra a képességekre, amelyek javítják a probléma-megoldási képességüket, de az is lehetséges, hogy a sikeres egyedeknek kedvező szelekció miatt a városi populációk jobb innovatív képességű egyedekből állnak.

(Szöveg és kép: Liker András - Zsoldos Márton)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://toparton.blog.hu/api/trackback/id/tr652550483

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

trendo+ 2011.01.02. 14:58:55

Alapjában véve egyetértek a cikk megállapításaival. Ugyanakkor mégis azt látom, hogy a gyerekkoromban Budapest főútvonalain is (Pl.Rákóczi út tipikus példa volt) ezrével tanyázó verebek szinte teljesen eltűntek. A rigók száma kb. stagnál, szarka jóval több van. Talán a macskák tehetnek erről?
süti beállítások módosítása