Tópartról a közeli Duna partjára mentük természetismereti túrára. Ropogós hó, a fákon, bokrokon, csalitosban zúzmara, a folyó felett hosszanti irányban, akár egy mosókonyha ablakánál, ködpára. A méltóságos csendet közeli puskalövések tépik szét, a második duplázásnál túloldalt villanó fegyver torkolati tüzét is látom a köd sűrű szürkeségében. Kicsit beljebb is húzódunk az ártéri erdőbe. Néhány perc elteltével már a mi oldalunkon is ropognak a puskák. Vaktában történő lövöldözés lehet, alig lát az ember az orráig a víz felett. Hamar abbamarad a lövöldözés, kisüt a nap, élvezzük a vízparti sétát, lépten - nyomon valami érdekességre bukkanunk a parton. Róka és pocok nyomok a hóban, gyönyörű tarka mintás madártoll a parti kövezeten, kagylók, kavicsok a fövenyen. Visszaérkezünk a kis parti öblözethez, ahol kezdtük a nézelődést. Egy teljesen friss dísztollazatú tőkés réce gácsért sodor elénk a folyó, a lagúna csendes vizén ringatódzik a kimúlt madár. Fényes tolla csak úgy ragyog a napsütésben, teste még meleg, most lőtték meg a vadászok, akik ekkor már sehol sem lőnek, sehol sem láthatóak. A gácsért hazahoztuk, megkopasztottam, megtisztítottam, pihéit megperzseltem. A madár nem éhezett, bőre sárga akár az alatta lévő fél centi vastag zsírszövet. A réce felbontott, tisztára mosott hasürege már besózva, kakukkfűvel pácolva várja a holnapi füstölt szalonna szelet alatti sütést.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.