Tóparton kék ég, hókristályokon szikrázott a nap, csókák csattogtak.

Február fagyos időben, de szép kirándulás volt a Fényes forrásokhoz.

Gyertyaszentelő napján megjelent az Öreg-tavon az első korcsolyázó. Siklott, sebesen.

Tópart legmagasabb pontján, a Kálvária-dombon (Szent Iván) barokk kápolna áll az egykori, a XIV. században épített, de a török időben elpusztított háromhajós gótikus templom szentélyének a helyén. Január 20-i reggeli napsütésben így néz ki:

Túra a Fényes-forrásokhoz

Ingyenes természetismereti túra Tatán, az ismét bőven fakadó Fényes-források természetvédelmi területre február 4-én szombaton.

Jöjjön el! Figyelje meg, hogy a langyos vizű források téli időszakban is aktív életlehetőséget biztosítanak vízi növényeknek, kétéltűeknek, madaraknak. Gyalogoljunk közösen 7 kilométert sík terepen, tegyünk meg együtt 10 000 lépést, töltsünk el 4 órát a szabadlevegőn!

Fontos a jó lábbeli, réteges téli öltözet, hasznos a gyalogló bot, távcső, fényképezőgép.  Élmény maga a természet, a mozgás, a megfigyelés.

Túravezető: Márkus Ferenc természetvédelmi ökológus

Információ: 06 30 / 255- 4208 ;  markus.ferenc.mail@gmail.com

Időpont: 2012. február 4. szombat, 9.oo. óra

Találkozás és indulás: Tatai VOLÁNBUSZ pályaudvar váróterme

Virradóra vékony hólepel fedte be a tópartot.

Az Öreg-tó partvonalának csaknem háromnegyede mesterséges kialakítású - ami érthető egy város közepén hullámzó tó esetében. A kiépített partvonal jelentős hányada még az Eszterházyak idejében  épült, a keleti, pontosabban észak-keleti sétány partvonalát az 1970-es években burkolták le betonlapokkal. Az utóbbi években és jelenleg is ennek az utóbbi, mintegy 2 kilométeres  szakasznak a fövenyesítése történik. A lankásan kifutó part a tó öntisztuló képességét jelentősen növelheti és az így kialakított sekély vizű parti zónák a tó élővilágát tovább gazdagíthatják.

Pótolva a november végi vadlúd fesztivált, vannak akik januárban érkeznek az Öreg-tóhoz a vadludak esti beérkezésének és reggeli felszárnyalásnak és kirajzásának megfigyelésére. Túl vagyunk a XI. Vadlúd fesztiválon, a több éves ismeretterjesztés, sok - sok híradás a vízi madarakról és annak páratlan látványáról megtette a hatást, távoli tájak lakói is Tatára látogatnak. Pohárka vörösbor a kis kifőzdében és indulhat is a hat fős csapat a tó sétányán a libák elébe. Szürkülettel a nagy V alakba rendeződő nagy lilik és vetési lúd csapatok, a tó fölé érkezve zuhanó repülésbe, pörgésbe fognak akár a lehulló bükk levelek, majd némi vízi-síelő fékezéssel landolnak az amúgy télre leeresztett, lecsapolt ősi halastó maradék vizén. Mindenütt liba gágogás. Magasban a felhők között a távolsági utazók gágognak, a tó felett a leszállási manőverben résztvevők kiáltanak, de már a vízen úszók a leghangosabbak. Zsibongásukkal csalogatják, biztatják a még magasban szárnyalókat, a már vízen úszók hangos jelenlétük biztonságot sugároz a frissen érkezőknek. A tömeghatás, tömörülés igénye működik a ludaknál is.

Tóparton az öreg fűzfák egyikén esti, vagy más néven éjjeli pávaszemet találtunk.Busa egy lény, szorosan kapaszkodik a fűzfa kérgéhez, mozdulatlan. Jó szem kell, hogy meglássuk, meg fürkész tekintet. A cinegék, ha megpiszkálják ezt a titokzatos szender lepkét, felvillantja második szárnyán lévő pávaszemeit és a madarak hanyatt homlok menekülnek tőle. Jó kis védekezés, a felvillanó szemek,valóban távol tartó hatásúak.

Tóparton megjelentek az első kiskacsák. Még csak egy két naposak. Egyik réce tojó 9, a másik 14 fiókát vezetgetett ma reggel a vízen.

Kormos szerkő

Tóparton járva a friss reggeli órákban a víz felett csapongó, árvaszúnyogokra vadászgató kormos szerkő csapatot figyelhetünk meg. Gyönyörű karcsú madarakról van szó. Mocsaras vizek, halastavak úszó növényzetén fészkelnek, de táplálkozni eljárnak nagyobb nyílt vizekre is.

Tóparton egy madárfotózáshoz használt, még sötétben elfoglalt lessátorban vártuk be a napfelkeltét. Először az énekesrigók, vörösbegyeke, fekete rigók kezdtek dalolni, a nádasból a vízityúk kiáltott még a szürkületi homályban. Majd szürke gémek, bakcsók, seregélyek, harkályok, récék szólaltak meg. A vízi madarak közül is a szürke gém és a bakcsó mozdult elsőnek, de korán megérkeztek a kormoránok is. Böjti réce pár már majdnem napvilágnál kezdett táplálékkereső mozgásba, őket a búbos vöcskök követték.

Cserregő nádiposzáta

Tóparton járva az erdő, nádas és a nyílt víz határpontjain csodás panorámájú "ablakokat" , természetes kitekintő helyeket fedeztem fel, illetve csekélyke beavatkozással alakítottam ki az élővilág megfigyelése céljából. Egy kidőlt fatörzsön ha csak egy negyedórát nyugodtan üldögélünk az előttünk lévő vízi ablakban, természetes színpadon, vagyis a vízre hajó fűz törzsén, ágain, a nádszálakon, a tó víztükrén megjelennek a szereplők. Áprilisban, májusban, júniusban különösen nagy a madarak mozgása. Táplálkoznak, énekelnek, fészkelőterületet és biztonságos fészek helyet keresnek maguknak,  vetélkednek társaikkal. Jó ezt megfigyelni, mert változatos, szép dolgokat láthatunk. Talán nincs is ember akit ne kötne le néhány percre egy cserregő nádiposzáta légtornász mutatványa a nádszálakon és ütemes éneke, vagy csak egy színpompájában pózoló tőkésréce gácsér nászviselkedése.

Tóparton minden fagyos, a tó felszínén tükörjég, a jégen ludak, szél borzolja tollukat. A napsütésben csak úgy villognak a narancsosan sárga lábak és csőrök ezrei, az öreg lilikek fehér homlok foltjai. Távolról nézve a pihenő vadlibák máskor szürke, barna tömege most most sziporkázóan színes.

Tópart közelében egy alföldi tanyáról negyven éve idekerült ember hagyományos baromfiudvara búvik meg a ligeterdő szélén. A reggeli gyalogláskor közelítve már messziről hallom a sok tyúkot és jelentős trágyadombot felügyelő csaknem törpe kakas érces és gyakori kukorékolását. Látom, amikor közelébe érek, széttett lábakkal, terpeszben áll, kurta szárnyait meglebegteti és csaknem folyamatosan kukorít. Szintén távolról hallani a nagy csapat gyöngytyúk éktelen és folyamatos rikácsolást és a ritkábban felharsanó lúd kiáltásokat. Közelbe kerülve a pulyka tojok szapora pittyegése és a pulyka kakas dürgése és a kacsák rekedtes hápogása adja az alaphangot. Kutya mordul a közeledőre, ha süt a nap, turbékolnak a galambok is, veszekedve csipognak a házi verebek. Nem mindig van, de ha igen, kecskék mekegnek, bárány béget. Tanyai hangulat.

Csak tudnám, az emberek miért, milyen ősi ösztöntől késztetve festenek motívumokat kavicsokra?

Tópartról gépkocsival síkosságmentesítés nélküli úton egyik szomszédos település közelébe szállítanak, ahonnét gyalogosan visszatérve a sokféle dolgot lehet tapasztalni. Egy centi friss hó, a korábbi hetek vékony hótakaróján. Első lény csoport, a kék galambok csapata. Laza falkában köröznek közel a talajfelszín felett, nagy óvatossággal szállnak le a kukorica tarlóra, felrebbennek, majd visszaereszkednek, szedegetnek a szétszóródott magok közt. Sólyom nincs a látóhatáron, de fél szemük mindig az eget kémleli. Zsezsék. Szokásuknak megfelelően csapatban, egy nyárfa terebélyes koronáján ücsörögnek a magasban. Apró magevő madarak, télen verődnek társaságba, közösen járnak gyommagok után a mezőgazdasági táblák szegélyeiben. Szép, hangutánzó név, zsezse. Torkuk alatt fekete kis partedlit viselnek, ez feltűnőbb, különösen lentről nézve, mint a fejetetőn lévő kis piros sapkácska. Az út szélén az árok mentén, ághegyen sordély és citromsármány. Hollók, egerész ölyvek a kukorica tarlóra frissen kivitt disznó zsigereken. Sertésvágás után ma még ez történik, a határba viszik ki a beleket a dögevőknek. Csapatosan gyülekeznek a hollók, csipegetik a bélfodrokat. Tóparthoz közeledve búbos pacsirták, házi verebek az útszélén. Az utat, amin járok, nem kezelik, nem kotorják a havat, táblácskát tesznek ki a főútról kekzdődő leágazáshoz: síkosságmentesítés nélküli út. Többen mégis ezen az úton közlekednek, én is, gyalog.

Tópartnak keresem az igazi jellegzetességeit, sajátosságait: természeti valóságában és  kifejezésmódját illetően is.

Közben ilyenekre bukkanok:

Ismertetőjele saját képmása, ő maga. " Dicsőségének kisugárzása és lényegének képmása" is ő maga. "Ő maga tartja fenn a mindenséget". Földi halandók ábrázatán is látni, nem is ritkán, ezt a vélt érzést.

Karakter. Pozitív értelemben használjuk, azt mondják: karakteres, kurázsival rendelkező ember. A görög szó (metsző szerszám, nyomat és bevág, bevés) közvetítője a latin "character", sajátság, jelleg, bélyeg.

A bélyeg már török eredetű szó: ismertetőjel. Az állat (és az ókori rabszolgatartó, majd évezredekre rá a korai gyapotültetvényes kapitalista társadalomban az ember) testére sütött tulajdonjegy. Billogozás.

Tóparton, vízparton, erdőn-mezőn rendszeresen járva sokféle dolgot megfigyelhetünk. Alkalmanként, egy kis helyszín vizsgálattal még korábban történt eseményeket is felidézhetjük. A természet tele van jelekkel, csak győzzük kisilabizálni és megérteni mi mit jelent. A friss hó, természetszerű adottsága miatt, érdeklődő, vagy inkább fürkésző természetünknek nagy segítségére lehet. Például a rókák mozgást, az általuk bejárt és meglátogatott területeket zsinór egyenes éjszakai csapájuk elárulja. A rókanyom érdekes helyekre vezet! Érdemes tehát a rókák nyomára figyelni, mert nem mászkálnak céltalanul. A tanulékony, cirkáló mozgású vagy szemlélődő állatok tapasztalataik alapján mindig érzik, sejtik: hol vannak a számukra alkalmas zsákmány állatok, más vadászata után hol maradhat valami maradék, hulladék. A csalitosok biztonságosnak vélt közelében a friss hó az apró pockok, egerek nyomait is megmutatja, források, csobogók körüli hóban madárlábnyomok is árulkodnak egy-egy terület korábban ott járt vendégeiről. Izgalmas ezeket a helyeket felkeresni és bejárni, mert csak idő kérdése, óhatatlanul valami érdekességbe botlunk. A tópart legeldugottabb zugában, idős erdő mentén, termetes nyarak, kidőlt záraz füzek övezte fövenyen egy karvaly tépőhelye van. Mindig lehet találni zsákmányolt madarak toll maradványait ezen a partszakaszon. Úgy van az, hogy egy adott pagonyban rendszeresen vadászgató ragadozó, így a karvaly is, sikeres vadászat esetén zsákmányát karma közt egy számára biztonságos, zavartalan helyre cipeli. A madarakra vadászó szárnyas ragadozók leggyakrabban a talajra, télen pedig a havas, jeges fövenyre telepednek prédájukkal. Evéshez készülődve először a toll burkot el kell távolítaniuk, tehát a zsákmány megkopasztásba fognak. A melltoll bőven van minden madáron, ezeket akkurátusan kitépkedik. Ilyenkor száll a toll felhő, ha szél van a pihék hengergőznek a talajon, a havon. A ragadozó számára a madár zsákmánynál a legkomolyabb falt a mell, de a hasi oldalról a combok húsához, belsőséghez is könnyű a hozzáférés. Ha szerencsénk van és rábukkanunk egy kedvelt tépőhelyre, ha van rá módunk, érdemes visszalátogatni a tett színhelyére, különösen, ha újra és újra friss hó van. A friss hó olyan, mint egy újonnan felrakott patyolatfehér asztalterítő. Ha volt táplálkozás, ott van a menü nyoma az abroszon. A puha pihék, a toll és hó egymásba kapaszkodnak, akár két bogáncs. A szétszórt tollak, még a sodró szél esetén is kirajzolják a tépés „epicentrumát”, ahol hóba taposott toll maradványok, lábnyomok, gyakran véres folt tanúskodnak az eseményekről. A tetem, a zsákmány maradványok, ha csak nem nagyon friss a látogatásunk, soha nincs a helyszínen, mert az állandóan ügyletben lévő szürke varjak, szarkák, éjszaka rókák amint lehet, mindent felfalnak. Igen, a szürke varjak, különösen a vízpartokon, folyók mentén, tavaknál olyanok, mint egy térfigyelő kamerarendszer ügyeleti szolgálata! Mindent figyelnek és mindent látnak is. Fák hegyén ücsörögve, vagy csak a fövenyen látszólag céltalanul bóklászva, vagy ellenőrző repülések közben pontosan követik táplálkozó területük eseményeit: mi történik a körzetükben, ki és mi mozog a terepen, ki merre jár, ki hol vadászik, mit zsákmányol? Amint lehet ott teremnek és hasznosítják a maradékot. A kitépett tollak, ha csak egy falat hús nincs rajta, nem érdekli a hulladék eltakarítókat, ezek maradnak ott gyakran nekünk. A maradványok alapján a zsákmány állat meghatározás izgalmasan nehéz dolog. Van néhány faj, amely könnyen azonosítható (hím feketerigó), de legtöbb esetben komoly fejtörést okoz milyen madárfaj lehetett az áldozat. Néhány csomó a has és mell, esetleg farok-, szárnytollak alapján nehéz meghatározni, hogy a sok tucat lehetséges madár közül, mi is volt a zsákmány. Erről, majd később.

Tópartról a közeli Duna partjára mentük természetismereti túrára. Ropogós hó, a fákon, bokrokon, csalitosban zúzmara, a folyó felett hosszanti irányban, akár egy mosókonyha ablakánál, ködpára. A méltóságos csendet közeli puskalövések tépik szét, a második duplázásnál túloldalt villanó fegyver torkolati tüzét is látom a köd sűrű szürkeségében. Kicsit beljebb is húzódunk az ártéri erdőbe. Néhány perc elteltével már a mi oldalunkon is ropognak a puskák. Vaktában történő lövöldözés lehet, alig lát az ember az orráig a víz felett. Hamar abbamarad a lövöldözés, kisüt a nap, élvezzük a vízparti sétát, lépten - nyomon valami érdekességre bukkanunk a parton. Róka és pocok nyomok a hóban, gyönyörű tarka mintás madártoll a parti kövezeten, kagylók, kavicsok a fövenyen. Visszaérkezünk a kis parti öblözethez, ahol kezdtük a nézelődést. Egy teljesen friss dísztollazatú tőkés réce gácsért sodor elénk a folyó, a lagúna csendes vizén ringatódzik a kimúlt madár. Fényes tolla csak úgy ragyog a napsütésben, teste még meleg, most lőtték meg a vadászok, akik ekkor már sehol sem lőnek, sehol sem láthatóak. A gácsért hazahoztuk, megkopasztottam, megtisztítottam, pihéit megperzseltem. A madár nem éhezett, bőre sárga akár az alatta lévő fél centi vastag zsírszövet. A réce felbontott, tisztára mosott hasürege már besózva, kakukkfűvel pácolva várja a holnapi füstölt szalonna szelet alatti sütést.

Tóparton rendszeresen körbe járva a tavat, nem mást teszünk, mint "rókamódra körözve fürkészzük ki a föld jóságát és termékenységét, továbbá annak lakosait." Fürkészők az állatvilágban is léteznek, nem csak az emberek között. Bizonyos rovarok, mint a fürkész tulajdonságukat nevükben is viselő fürkészdarazsak, réteket, kerteket, sövényeket, folyópartokat járnak be, kutatnak hernyók, lárvák, számukra kedves gyümölcs után és hajszálvékony, de hosszú tojócsövük segítségükkel, az élő áldozatba juttatják petéiket. Az ezekből kikelő lárvák felélik a tápanyagban gazdaszervezetet és így növekszenek fel. Fürkésző madár a szarka, szajkó, dolmányos varjú. Felkutatnak minden fészket tojás, fióka után, semmi nem kerüli el ezeknek a mindenevő madaraknak a figyelmét. Kilesik hol lapul a nyúl fióka, pelyhes fácán csibe, hová rakta fészkét a vadréce és befalnak minden falhatót. A ragadozó madarak közül a legfürkészőbbek a rétihéják. Kifeszített szárnyukon libegve széles mezőket, nagy mocsarakat is képesek átpásztázni, a hadászati technika fejlesztésekor nem véletlenül róluk mintázták és nevezték el a legmodernebb felderítő repülőket. Fürkésző állat a róka is, tudjuk jól. Korábban az éjszakára nyitva felejtett tyúkólakat kerülgette, manapság a parkok hulladéktárolóját is ellenőrzi, de bejár erdőt, mezőt, halastavat, lakóparkot, iskolaudvart: minden olyan helyet ahol megszerezhető táplálékot remél. Kezdetben az emberek is gyűjtögető, halászó, vadászó életmódot folytattak, amihez területbejárásra, megfigyelésre volt szükség. Mindig oda tértek vissza ahol gyakori és számottevő volta természet szolgáltatása, ha lehetett ilyen helyek közelében telepedtek is meg. Az embercsoportok új területek megszerzése érdekében felderítőket küldenek előre. A fürkész feladata kitudni a viszonyokat, körülményeket, felmérni a lehetőségeket, ismereteket gyűjteni a még nem ismertről. Anonymus szerint a magyarok bejövetelekor Tétény felderítője Agmánd volt, aki a föld jóságát és termékenységér, továbbá annak lakosait „rókamód körözve fürkészte ki”.  PER CIRCUITUM MORE VOLPINO

Sok település határában ismert a Madars-tó, vagy akár Gunaras-fürdő, Darvas-mocsár, Kácsás-lapos stb. elnevezés. Sőt jól ismert a Madarasi Hargita, vagy másutt, Tiszamentén, Pély határában Madár-erdő elnevezésű területről is tudunk. Madár-hegyek leginkább a norvég partok közeléből ismertek. Ezek tengerből kiemelkedő meredek szirtek tele alkákkal, lummákkal, sirályokkal, csüllőkkel és más tengeri madarakkal. A görög és római mitológia egy különleges tavat madártalan tónak ír le. Nápoly közelében, Cumea mellett az Averno-tó, vagy Avernus-tó az "Alvilág" lejáratánál egy ilyen hely. "Vulkánikus gázok áramlanak ki a földalól, s ez még a madarakat is elriasztja a környékről. Neve is innét származik. A görög aornosz, annyit jelent mint: madár nélküli." A mi tavunk madaras, nem is itt van az alvilág lejárata. A tótól alig pár száz méter közelségben, az úgynevezett Kálvária-domb kőfejtőjének "udvarában" azért van egy jelentős barlang kürtő: a Megalódusz-barlang, egy tavasbarlang lejárata.

A görög mitológiában a thesszáliai híres őrszem, Phülakosz fiát, Iphikloszt, ki saját erejéből volt sikeres, ifjú korában a neves jós Melampusz gyógyította ki félelméből. Megtudta ugyanis egy sólyomtól, hogy a fiú kiskorában tanúja volt, amikor apja kosokat herélt ki, és rettegésben a herélőkést agy fa törzsébe döfte, ahol a kéreg azóta teljesen körülnőtte a pengét. A madarak azt is elárulták, hogy ha Iphikosz borba keverve megissza a kés rozsdáját, kigyógyul a bajából. A jós megtalálta a kést és a próba sikerült.

Az aiszóposzi meséket csak szerény hely illeti meg a ókori görög irodalom töredékességében is ragyogó hagyatékában. Egyszerű, rövidségükben is szerény történetek, de célbatalálnak, amit örök érvényességük bizonyít. Témánk, itt a tóparton a madarak. Maradjunk a madarak tárgykörénél. Találunk mondanivalót is.